Csillám-szikrákat vetett a víz, csobbanásai
alig hallhatóak voltak, egyfajta ritmusként verték vissza az uszoda falai.
Khánnaui elnyújtva, lassan tempózott. Szerette volna magába inni az összes
vizet, de sós volt. Az egyenletesen lüktető ritmus, az ezüstös csillogás, mind
a rituálék világára emlékeztette őt, amelyben felnőtt, és amelybe zárva élt
eddig. Az utóbbi években oly gyakran kiüresedett kalitkának látta a Fogadalom
Temploma Merítkező szertartásait.
Most pedig bele burkolódzott volna, mint
otthonát jelentő puha fészkébe a madár. hogy a jól ismert bélés, a jól ismert
étek, és a család vennék körül. Igaz, a családot számára mindig nevelői, és
tanítói jelentették. Azt mondták róla, hogy kiválasztott: segítségével a béke
köszönthet az ismert világegyetemre. Az Új Világ valósulhat meg végre, abban a
formájában, ahogyan egész népe várta.
Ahogyan a medencébe merült karcsú teste,
szinte súlytalannak érezte magát, és vele együtt könnyebb lett a teher, mely a
szíve körül forgott.
Khánnaui nem érezte magát különlegesnek, nem
volt kivételes tehetsége, iskoláit éppen a vártnak megfelelően végezte, és nem
volt rendkívüli művésze a sháárnak, amelyből az évezredes hagyományok alapján
építkezett a kollektív tudat, és az egyén tudatalattijának szövevényes
rendszere.
A sháár csupán megálmodott jóslatokat, és
kihívásokat jelentett a számára. Legnagyobb kihívása pedig éppen az volt, hogy
távol tartsa azokat, akiket nem szabadott megszeretnie: mestereit, mentorait,
és az embereket, akiknek egy kis közösségével mintegy bezárva élt a népe a
Fogadalom óta. Az ezeréves háború kezdetén, amikor már gazdasági
fennmaradásukért sem kellett a világűrbe merészkedniük, tudatukkal zárták be a
bölcsek a Shihaan bolygórendszert az ismert világegyetemtől elválasztó kapukat.
Ezt a határt a sháárnak köszönhető rendkívül
kifinomult mentoring rendszerrel világegyetem szerte álmukban képzett
diplomaták által lépték át csupán, akik a béke hadosztálya voltak a
kormányokban, és a parlamentekben, sőt már hadtestekben is. Évszázadok óta
gyakran jelentek meg a legkülönbözőbb médiákban hódítva teret a Shihoon nép
békés, Új Világról alkotott elképzeléseinek. A jóslatoknak, melyeknek Khánnaui
aktív részesévé kellene hogy váljon.
Khánauui gyorsabban tempózott, és a megfelelő
technikát próbálta felidézni, mely megszüntetné a mellkasa szorítását. Aztán
felhagyott ezzel. „Felesleges, hiszen senki nincs itt, magam elől akarok
elbújni?” Ezzel könnyek szöktek a szemébe. Nem ismeretlen, forró könnyek,
melyekkel búcsúzott elmúlt életétől, a 14 évtől, mely nagykorúvá érlelte, és
alkalmassá a feladatra.
Egyesítenie kell a kinti világ népeit a
közeledő ellenség ellen, akik kegyetlen tervet, és a teljes szeretetlenség
kíméletlen kegyetlenségét hozzák, ötvözve a Métellyel, melytől egész Shihaan
összes Shihoonja a rettegés, az őrület, és a halál mezsgyéjén tántorog.
Valahányszor a megtestesült gonosz álmodik, Shihoonok sikoltanak fel- gyakran
szintén álmukban, vagy a sháár gyakorlása közben. Jelezve, hogy már nem elég
figyelmeztetnie a birodalmakat, de szövetségeseket kell találnia mihamarabb.
Khánnaui könnyeit végül a víz lemosta, és
ahogy kilépett a medence tengert idéző vizéből, a lecsorgó cseppek
összemosódtak a testén. Most értette meg, hogy éppen a gyöngeségének vélt
természete segítheti ebben. Mellyel származását meghazudtolva annyira könnyedén
lelt barátokat, ismert meg másokat, és volt képes ragaszkodni.
A fagyos világűrből egy közeledő naprendszer
különös fényei, kihunyó páros csillagai árasztották hunyorgó fényüket a
kristályosan osztott áttetsző falakon át a kabinba. A fiú bronzarany bőre
ragyogott, hirtelenszőke, fonott haja a vállára tapadt, alatta kopoltyúi
bezáródtak. Levetett kezeslábasáért nyúlt, majd félbehagyta a mozdulatot.
Formás fejét félrebillentette, tétován emelte zöld szemeit a végtelenre. Nem
hagyhatja, hogy elnyomja a jelentéktelenség érzése, vagy az ismeretlentől való
félelem. Inkább erőt kell merítenie ebből a csodából, melyet ezer év óta
elsőként élvezhet a Shihoonok közül. „Különben is, már érzem őket!”-kiáltott a
belsője. Ők azok a nagyszerű, különleges lények, akiktől hemzseg ez a külső
világ, az Univerzum. Akikért érdemes volt ezer éves vérvonalban tenyészteni a családját,
a kiválasztottakat, s nevelni őket a különleges feladatra. Akikért ő is
született. Akikért érdemes volt elhagynia a vizek otthonát, a Shihaant.
-
Istenem, vezess utamon!- mondta. Végül testét elfedő, hosszú, ezüst köpenybe
burkolódzott, s magasba emelve úszóhártyás kezét, egy új dalt énekelt a
Magasságosnak.
Szíve vadul vert, ahogy a kristálynaszád
beúszott egy aszteroida ködön át a haldokló kettős csillagrendszerbe, melyet -
most már biztosan érezte, sosem tévesztheti el- lakói korábbról Duesunnak,
egymás között pedig 2D rendszernek neveztek.
