|
Az
ősz fázósan ropog…
Az ősz fázósan ropog
A lábaim nyomán lucskosan tocsog.
Még nem tudom, kivel osszam meg,
Ahogy egy fancsali képű macska rám kacag,
Hogy nem sír, hogy nem fúj, mert nem mer,
Érzi rajtam a hosszan múló, izzó nyarat,
Amit emlékezetem magányosan kutat.
Kopogva zeng a kő nehéz lépteim alatt.
A nyirkos levelek sikoltva csusszannak
A talpam árnyékából rideg menedékbe,
A kutyák az utcán sorban megugatnak,
A kerítésdrótnak nekifeszülve.
Hitehagyó, kihűlő lelkemen lassan,
Mint arcomon fagyos harmat gördül le.
| 
