Péntek, 2017-05-26, 11:34 PMNyitólap | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü


A fejezet kategóriái

Korábbi novellák [4]
Ezeket már "csak" véleményezni lehet a Fórumon.


Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Olvasnivalók
Nyitólap » Cikkek » Novella » Korábbi novellák

Laczkó Kriszta: A kapcsolat (2. rész)


II.

 

    Robert a lap-topja előtt ült. Szigorú arccal bámulta a képernyőt.

    Létezhet-e szövetség két egymástól távol kifejlődött intelligens faj között (egyáltalán bárhol kifejlődött két faj között), amelyben egyikük sem törekszik egyeduralomra, egyik fél nem törekszik uralomra a másik fölött, s a gyanú árnyéka sem vetül kapcsolatukra?

    Vajon, egy ilyen szövetségre mutató kapcsolatfelvétel bimbózó együttműködéssel folytatódhat?  Mennyi időbe telhet, amíg egyik, vagy másik előbb említett probléma a felszínre tör, s befolyásra talál? Miként befolyásolhatják ezek az okok és okozatok az eltelt idő mértékét?

    A válaszok egy irányba mutatnak: együttműködés kialakítása negatív.

    Háború. Háború, de semmiképp nem békés megegyezés. Végső soron az egyik faj totális megsemmisítéséhez jutunk.

    A válaszok mérlegelése alapján az azonnali előkészületeket kell tenni, mivel az első személyes találkozóra készülünk egy másik faj képviselőivel, több évtizedes állhatatos, közös munka után, melynek során ezt a találkozót készítettük elő, és tettük lehetővé.

    Még odafelé tartottak, amikor az érdemi kérdéseket feltette, és megfelelő válaszokat adott rájuk. Nem veszítettek a hitelességükből, és az aktualitásukból. Korán születtek meg, nem volt könnyű a további feladataira összpontosítania ezek fényében. Mindent más megvilágításba helyeztek. Természetesen sikerült felülemelkednie rajtuk.

   

   

   A gohonok nagyon örültek az érkezésüknek, amennyire meg lehetett ítélni. Bár az a nagy hatótávolságú adó-vevő berendezés nem fért el a hajójukra, azért mégiscsak számítottak rájuk. Igaz sokára értek oda, nem úgy, mint az űrközi üzenetek.  

    Utasításuknak, és a szíves vendéglátásnak megfelelően egy évet töltöttek a lények között. Ez alatt az idő alatt Robert mind objektivitását, mind szubjektivitását használva dolgozott. Kiszámítható volt, hogy megszeretem őket. Fogalmam sincs, várták-e, elvárták-e ezt tőlem odahaza. Valószínűleg nem, mégis engem küldtek. Eszébe jutott, mennyire megrázta például, amikor a sebezhetetlennek hitt immunrendszerük először mondott csődöt ott tartózkodásuk alatt, pedig állítólag erre nem volt még példa az évtizedekig tartó környezetszennyezés megállítása óta eltelt századokban. Nem számítottak ilyesmire, alig egy hónapja voltak ott. Akkor még nem, csak mostanában kezdte foglalkoztatni a paradoxon, hogy a megérkezése előtt épp ő általa potenciális ellenségnek titulált fajt egészen megszereti. No persze megismerésük után, vagy ismerkedésünk közben történt, ahogy tetszik. Ez azonban nem mentség. Nem mentség rá, hogy talán hibát követ el, vagy már hibázott is. Hogyan lehet tárgyilagos, amikor ennyire érzékeny lelkű. Enélkül viszont nem ismerhette ki őket. Hiperszenzibilitása nélkül nem készítheti fel az emberiséget a velük való találkozásra. Kívülálló nexusára a pontos döntések meghozásához van szükség. Természetesen képes volt rá. Hiszen nagyrészt ebből állt a mindenkori diplomáciai munkája a Földön is. Sikeres volt benne. Most azonban kényelmetlenül érezte magát. Ahogy hazafelé közeledtek, egyre inkább.

   „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.

   És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

   És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.” (1.Korintos 13; 1-3.)

    Biztos volt abban, hogy ha történetesen neki kéne elvégezni, amit elhatározott, nem tenné meg. Képtelen volna rá. Nem volt katonának való. Jó pilóta volt, de ha bevetésre küldték volna, nem biztos, hogy minden parancsot képes lett volna végrehajtani, vagy hogy alkalmas elöljáró vált volna belőle. Micsoda dávidi beállítottság. Persze másként is lehetne.

    „Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; pajzsuk ő mindazoknak, akik bíznak benne.

    Mert kicsoda Isten az Úron kívül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül?

    Az Isten, aki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi útamat:

    Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem.

    Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim meghajlítják az ércíjat.

    És adtad nékem a te idvességednek pajzsát, és a te jobbod megszilárdított engem, és a te jóvoltod felmagasztalt engem.

    Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim.

    Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek.

    Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim alá hullanak.

    Mert te öveztél fel engem erővel a harcra, alám görbeszted az ellenem felkelőket.

    És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, és az én gyűlölőimet elpusztíthattam.

    Kiáltottak, de nem volt szabadító, az Úrhoz és nem felelt nékik.” (Zsolt 18; 31-42.)

   Jó ég! Ifjabban mennyit forgattam a Zsoltárok könyvét!-Rácsodálkozott - Á, most más idők járnak. De miben mások? No, és valójában mekkora tévedés kizárólag politikai ellenséget keresnem e sorok mögött! Hiszen szellemi háború dúl. Bibliai értelemben az ellenség említése elsősorban nem fizikai síkon értendő.       

    Lejegyzett mindent. Részletes naplót is írt, amit benyomásaival tűzdelt meg. Különleges hangulatait is igyekezett megfogalmazni, ez részben sikerült. Itt van az egész. Elkészülök, mire hazaérünk. Már csak a módszerekkel foglalkozott. Szörnyű volt a vízió, látta maga előtt, amint az ember - akinek természete vissza, a technikája előrelépést mutat-, lerohanja azt a másik világot. Sőt, le sem kell rohanniuk. Ott az atom, a hidrogén, meg a vákuumbomba, vagy az a sor újdonság a fegyverkezésben. Hiszen oda se kell menniük. A gépek megteszik helyettünk, olyan gyorsan, hogy az idegenek eszmélni sem tudnak majd, csak hihető legyen a félrevezetés, és hatásos az álca. Végül, bumm! Esélyt sem adva arra, hogy esetleges ellenséges terveiket, tetteiket megbánják, helyesbítve, megbocsátás, és empátia révén bizalom alakulhasson ki köztünk, vagy visszahúzódjanak a birodalmukba. Esélyt sem adva, hogy meg ne történjen olyasmi, ami sérülést, kárt okoz bármelyiküknek. Esélyt sem adva semmire. Semmiféle kötelékre. Semmire, amire a csillagokban gyönyörködve készülődtünk. Semmire, amiért a szívünket is felékszerezve tettünk meg minden lehetőt.

    Minden álmunknak gátat vetünk. Mindez hiábavalóság. Az ember szegénységi bizonyítványa volna? Ami ránk bízatott, tönkre tettük rég. Most pedig arra készülünk majd, hogy elpusztítsuk az egyetlen fajt, akivel a világegyetemben egymásra találtunk.

    Továbbfejlesztett csillaghajókat képzelt maga elé, amint milliókat szállítanak majd a kiüresedett gyarmatvilágokra. Talán így is tanulhat az emberiség valamit tőlük. Mennyivel hasznosabb volna életükben együttműködni velük?

    Már az oda úton, a szigorú kérdésfelvetés után megírta az összegzését, s mostanáig finomította, megtűzdelte hivatkozásokkal… Mondhatnánk ezt eredeti dokumentumnak. Személyes tapasztalatai alapján azonban egy új dolgozat született. Az előzőtől teljesen eltérő. Nevezzük tudományos beszámolónak. Ebből is, és külön az eredetiből is készítenie kellett egy olyan közleményt, amit akár teljes nyilvánosság előtt is publikálhat. A tudományos beszámolóból készült meg is kapta a hivatalos nevét: Jelentés került az elejére.

    A Jelentés mellékesen sem érintette a háborús helyzetre való felkészülést, sem az alapvető dilemmát. Foglalkozott viszont rengeteg más, figyelemre méltó dologgal, amit érdemes lenne ellesni a Gohon világból. És persze a csatolni való kutatómunkákat is taglalta, amit a tudósok készítettek. Szemezgetett a szakdolgozataikból, a számára, mint laikus számára is érdeklődést kiváltó témákból.

    Nem tudta, mennyit fejlődött a földi tudomány, amióta -öt esztendővel ezelőtt- kapcsolatban álltak az otthoniakkal, de sejtette, hogy sok meglepetés várja őket. A gohon lakta Vangonanra érkezésükkor is így volt. Míg odautaztak, csaknem egy emberöltő telt el a földön. Mire hazaérnek, egy újabb. Kiszámíthatatlan a fejlődés mértéke és iránya. Szörnyen kíváncsiak voltak mindannyian. Jó ideje élt a rádiókapcsolat, már felkészültek a fogadásukra. Beszélgetéseik a földi irányítással, és az űrbázissal ritkán zajlottak, és lényegre törő módon az érkezésük technikai oldalára korlátozódtak. Mintha az otthoniak alakították volna így.

    A gondolat előretolakodott a fejében, miszerint azt sem tudják, pontosan mire számítsanak odahaza. Azzal, hogy annakidején elvállalták ezt az egyedülálló, nemzetközi megbízatást, és felszálltak a hajóra, lemondtak minden addigi életük során megszokott dologról. Örökre elbúcsúztak akkor minden korábbról ismert személytől, beleértve a szeretteiket is. Akár teljesen el is feledhették volna az ismert világot. Robert szorongott emiatt már korábban is, de megtanulta elnyomni ezt az érzést. Igyekezett előtérbe helyezni gohon barátaival kapcsolatos visszás érzéseit. Nem kellet erőlködnie. Most azonban sehogy sem szűnt a gombóc a torkában.

Folytatom az olvasást a 3. résszel>>>



Kategória: Korábbi novellák | Hozzáadta: krisztabea (2009-11-15)
Megtekintések száma: 486 | Tag-ek(kulcsszavak): novella, vélemény, kortárs_irodalom, Sci-Fi, 2._rész, A_kapcsolat | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Copyright MyCorp © 2017 | Ingyenes webtárhely uCoz