A felelősség
össze is roppanthatja. Mindkét fajhoz egyszerűen nem lehet lojális. Hazudni
készült. Pontosabban elhallgatni az elméleteit. Na de mi lehet ennek az
eredménye? Készíthetne statisztikát erről a kérdésről is. Mi haszna volna? Valójában
a legtöbb, amit elérhet, hogy mások tájékoztatják a döntéshozókat majd
helyette. Meghagyja a lehetőséget a többi szakembernek, hogy maguktól jöjjenek
rá mindarra, amire ő. Háríthatja a felelősséget. Majd, ha kérdőre vonják, a homlokára
csap, hogy ez eszébe sem jutott. Mi történik, ha a Gohonok lépnek előbb? Mi van,
ha újabb emberöltőket élhetünk még addig békésen egymás mellet az Univerzumban?
Fogalma sem
volt, mit tegyen. Egy biztos, fel kell tennie mindent egy lapra. Dühös lett
magára, amiért még nem tudott dönteni. Indulatosan zárta le a számítógépét.
Letusolt, civil formaruhába bújt, amit a hajón előírtak közül leginkább
kedvelt. Szerette volna otthonosan érezni magát s ez a kétrészes együttes laza
volt. Majd felöltve a rejtélyes arcvonásait, kilépett a folyosóra.
Szívesebben
osztotta volna meg a többiekkel vívódásait. Senki sem sejthetett semmit az
egészből, mert akár szabotálhatták volna az utat. Az igazság az, hogy a többiek
nem tudták, mi is a munkája pontosan. Egymás közt persze találgattak, sőt
korábban próbálták hol játékosan, hol tréfásan kiszedni belőle, de mára elveszítette
az aktualitását. Nem sokat törődtek vele, érdektelenné vált a szemükben.
Számukra egy utas volt, valami követféle, aki napról napra több időt tölt a kabinjában,
talán munkával, talán így vonul el az összezártság okozta egyre gyakoribb
ellentétek, zavaros érzelmek elől. Magányosság érzés uralkodott el rajta, s mintha
a vére szerteáramoltatta volna a testében. Sírni tudott volna. Meddig lesz még
kárhozatra ítélve?
Többen voltak
összezárva a hajón s ennek nyomai már súlyosan látszottak. Annyira, hogy rég nem
leplezték egymás elől. Kivéve Robertet. Szinte ugyanúgy viselkedett, mint öt
éve, amikor felszálltak a Vangonanról. Szinte…
Tessék, az
arca most is olyan titokzatos volt. Keresztülment az étkezőn, és eszébe sem
volt enni, pedig itt a vacsoraidő. Egyenesen a télikertbe ment, ami hatalmas,
teljesen áttetsző fallal válik el a helyiségtől, és a központi körfolyosótól. Tudták,
mennyire rajong a csodálatos vangonani növényzetért. Nem múlt el úgy nap, hogy
ne pihenjen ott egy kicsit. Ahogy áthaladt az asztalok között, mindegyiknél
összesúgtak mögötte. Nem látták rajta, hogy észrevette.
Sokan úgy vélték,
kevés a feladata, túl egyszerű dolga van.
Milyen könnyű nektek! - sóhajtott
magában Robert.
A télikert
megnyugtatta. A hajó méretéhez viszonyíthatatlanul tágas helyiséget a szorongás
oldására tervezték ilyenné.A meroki Liandrák
fűszeres illata áthatotta szellemét, frissítőül szolgált gyötört elméjének. A
Sosona szikláin termő örök körforgást élő, méretes, mégis légies külsejű Taro
virágok különlegesek. Folyton termő gyümölcseik pedig csalogatták, harapjon
beléjük. Végig sem sétált, máris hálás volt, amiért kellemes emlékek törtek a
felszínre a szívén keresztül. Mégis annyira meghatódott, hogy szaporán, s végül
futva ment a kabinjába. Meg se bírta várni, amíg bezárul az ajtó mögötte.
Fuldokolva felzokogott. Az ágyához lépett a kis helyiségben, térdre rogyott, és
a párnájába fúrta az arcát. Lassan ült el a rázkódása, de még sokáig remegett.
Aztán valahogy felkapaszkodott a heverőre, és összekuporodva, mélyen elaludt.
Amikor
felébredt, csupán a digitális falióra számlapja világított. 02: 23. A Földön éjszaka van. A sötétség
szorosan fonta körül. Mintha új elasztikus egyenruhába öltöztette volna valaki,
amíg aludt, s most hirtelen mozdulni, sőt levegőt venni is nehezére esett.
Amint rájött, hol is van, erőt vett a légszomján, és felült. A szemei égtek, és
megduzzadtak, szemhéjai, mint a forró vízzel telt szivacs, úgy elnehezültek.
Lassan tért
magához. Kikászálódott az ágyból, és a mosdóba ment. Jó alapos, erőteljes
mozdulatokkal, jéghideg vízben mosta meg az arcát. Mintha le tudná csutakolni
magáról elalvásának körülményeit. Arra sem akart emlékezni, mi hajszolta idáig.
Maga tehet
róla- legalább is úgy gondolta. Sajátos logikája, és a szemrehányások, amikkel
magát illeti folyton. Puha, illatos törölközője régmúlt illúziót hozott. A
lefolyóba gyűrűző vízzel mintha egy gohon arcát látta volna eltűnni. Csakhogy a
gohonoknak nincs arcuk. Látogatásuk kezdetén az őket kísérő gohon fők közül
néhányan próbáltak úgy kedveskedni nekik, hogy valamiféle arcvonásokat
formáltak magukra, melyek torz grimaszokra emlékeztettek. Az emberek reakciói
alapján aztán hamar felhagytak ebbéli igyekezetükkel. Egek, mennyire hasonlítunk! Hiszen ők is a legkisebb rezdüléseinket észlelték,
és milyen gyorsan reagáltak!
Ebben a
pillanatban döbbent rá, hogy talán ez a legfőbb oka, amiért nem akaródzik
figyelmeztetnie az összes alternatívára az emberiséget. Természetes, hogy
megkedvelte a gohonokat, hiszen a megismerésükhöz velük kellett éreznie. A
szeretetének, és aggodalmának ilyen fokú felébredéséhez viszont több kellett ennél.
Nem egyszerű azonosulás, hanem nagyfokú hasonlóság. Mind olyanok, mint ő. Hiperszenzibilis, túlérzékeny lények. Az
emberek között is sok ilyet találni, de ezek mind kirívó, szélsőséges lélektani
esetek. A gohonok viszont kivétel nélkül hasonlítanak rá ebben. Az, hogy arccal emlékszik rájuk, az is ezt bizonyította
számára.
Mit számít, a
sok elmélet! Mit a számvetések! Az sem számít, mennyit változott a földi világ!
Igazság szerint a vangonani világnézet is bizonyosan alakult már a hosszú
évtizedek alatt. Nem is fontos, hiszen a lehetetlenre vállalkozott a
küldetésével minden szempontból. Tisztában volt vele rég.
Egy dolog
érdemel figyelmet. Nincs joga az embernek elpusztítani az életet. Sem romba
dönteni egy másik fajt, ahogy tulajdonmagát sem. Pláne nem azért, mert
feltételezi, hogy esetleg szándékukban állhat ugyanez, vagy majd később
fontolóra vehetik az elpusztításunkat.
Ahogy nézte
magát a tükörben, mosolyra húzódott a szája. Vége hát! Megoldotta a gordiuszi
csomót! Jöhet bármi…
Olyan
ajándékot fog adni a világnak, amire sosem készült. Szabadságot. Elgondolkodtatta,
hogy a héberben a szeretni szó és az adni szó ugyanabból a tőből fakad.
Az út
további rövid periódusa alatt nem dolgozott többé. Felszabadultan járt-kelt a
társai között. Az utolsó este, miután visszatért a szobájába a búcsúünnepségről,
amit az együtt töltött évek emlékére tartottak, leült az ágya szélére és ölébe
vette a lap-topot. Néhány gombnyomás, és még a winchesterből is nyoma veszett a
vívódásainak. Újabb billentyű parancsok, és már összehangoltan dolgozott a
nyomtató, hogy minden valóban szükségeset papírra vessen. Ezután az automata lefűzte
és bekötötte ezeket.
Ezen kívül
egy digitális adathordozóra is ugyanez került-, mert nem lehetett tudni, mit
változott a technika?
A protokoll
szerint rögtön az érkezésükkor át kell adnia a fogadóbizottság felelős vezetőjének.
A csinos,
bár terjedelmes aktaköteg tetején áttetsző, piros dossziéban a Jelentés várta, hogy fellapozzák, és méltó
tettekre buzdítson.
