Nem közölték
velük azonnal a hírt. Sőt, megvárták, míg lezajlik a tiszteletükre adott
rendezvények hosszú sora. A nyilvános beszámolók is véget értek már, melyeket
szerte a Föld minden országának első számú hírcsatornái közvetítettek,
természetesen élőben. Mégiscsak nagy jelentőséggel bírt a hazaérkezésük. Ekkor
álltak eléjük a régmúlt eseményekkel.
Mindegyiküket mellbe vágta, de kétség kívül Robert életének leghosszabb
perceit előzték meg. Amelyek alatt felfogta, amit hallott.
Arról volt
szó, hogy a Vangonan bolygó és a gyarmatai kevéssel az után, hogy ők elhagyták
a rendszert, teljesen kihaltak. Már akkor felütötte a fejét a pusztító járvány,
amikor még ott tartózkodtak, de nem akarták őket terhelni ezzel a gohonok, mert
látták, mennyire összetörtek az első megbetegedésekkor. Ilyen komoly
kellemetlenségnek akkor sem tették ki vendégeiket, amikor kiderült, hogy az
alattomos kórokozót ők cipelték oda. Feltételezték, hogy természetes
szimbiózisban élnek velük, ami bennük nem okoz kárt. Vagy, hogy nem tudnak a
létezéséről, sőt talán még fel sem fedezték az emberek ezt a valamit, mert
akkor talán nem vitték volna fel a hajójukra. Ha pedig mégis, úgy nem segítenének,
mert bizonyára direkt módon tették. Majdnem a végsőkig saját erőből igyekeztek
úrrá lenni a helyzeten. Később mégis beavatták a földieket, de egyesült erővel
is sikertelenül küzdöttek. Utolsó jelentkezésükkor népük szószólói a Bölcs
Tanács tagjainak memoárjait küldték el, és egy összeállítást a gohon kultúra
addig nem ismert területeiről, és olyan tapasztalataikból és eszméikből, melyekről
úgy vélték, az emberiség sajátos fejlődésében hasznát veheti még.
A
következő fél órán belül Robertet súlyos szív elégtelenséggel szállították a
földi konföderáció legközelebbi, kiváló klinikájának sürgősségi szakambulanciájára.
Ő maga furcsamód könnyűnek érezte magát, mire pihenhetett az ijedtség után.
Víziószerű
álma támadt a kórházi ágyban fekve. Angyalokkal beszélgetett, akik a
véleményéről kérdezték. Persze hamar rájött, hogy ismerik a gondolatait, sőt az
érzéseit is. Onnantól kezdve nem faggatták tovább, csak megnyugtatták. Elmondták,
hogy a gohonok világában náluk vendégeskedett, és hogy ezzel mindazokat
kívánják figyelmeztetni, akiket csak Robert hátralévő életében elérhet.
Megtudta, hogy emlékezetében hosszú, eleven álomként él majd ez az általuk
kitalált történet.
Majd az
angyalok más angyalokra mutattak, akik Sátán követését választva kivettettek a
Mennyből, s eltorzult sötét lényük. Így dolgozik az Ördög, a Sátán, a világ
megrontója maga. Az emberek elméjén keresztül terjeszti a hazugságait, mert
számára csak az elme az érthető. Az emberek, ha tudják is, hogy értelmetlen,
mégis kapaszkodókat keresnek, hogy a világ zűr-zavarából kijuthassanak. Akár az
UFO-kba vetett hit, a várakozás, vagy a félelem tőlük, akár más természetfölötti,
az ember számára megmagyarázhatatlan jelenségek miatti hiedelmek, vagy
vágyakozás, éppúgy, mint a mérhetetlen gonoszság, gyűlölség, gőg, és önzés
teszik hiábavalóvá a földi életünket, Létünk e röpke szakaszát.
Magyarázatra
sem volt szüksége Robertnek, hogy a legfontosabbat tudja a kijelentés által,
amit kapott: mindez vajon Miért?
A válasz
egyszerűen szíven ütötte: azért, hogy a lehető legtávolabbra taszítsák a legkedvesebb
teremtményeket Istentől.
Le akart borulni,
megalázni saját magát a fenséges Isten előtt, aki annyira szereti őt, hogy
ilyen különleges próbatétel elé állította, azért, hogy kinyíljon a szeme.
Látta a
hiábavaló igyekezetet, amivel egyesek a teljesség igazságát akarják megtalálni
hallgatag, okult bálványok, felmagasztalt tanok, jelenségek, tárgyak, lények,
idegen civilizációk, vagy egyenesen istenített emberekkel való összeköttetés
kergetésével.
Mindenkivel
meg akarta osztani, hogy végre rátalált arra, amit egész életében hajszolt,
kutatott. Amiről úgy vélte, hogy szinte az egész emberiség vágyainak tárgya.
Rálelt a méltó kapcsolatra. A kapcsolatra, amit ahányan, annyifelé keresünk. Tudta
már, hogy a szívek vizsgálója valóban
az Úr.
Még az Ő jelenlétében
volt, amikor felébredt a saját
ágyában. Lassan felkelt. Készült kimenni a hálóból. A gardrób tükrös ajtaja
előtt megállt. Ismerős fiatalember nézett vissza rá, nyílt arckifejezéssel.
Akkoriban még mindig ezt viselte. Helyesebben eddig még mindig… Huszonhat éves,
és felkészült. Kezdődik az élete! Diplomáciai publikációit végre elismerik. Ma
megérte, hogy olvasatos összegzését önálló kötetben kiadják Jelentés címmel.
Túlcsorduló
szívvel köszönte meg, hogy új életet kezdhet. Bocsánatot kért mindenért, ami
bűnt Istennel szemben elkövetett, és annyit kért csupán, hogy mindig maradjon
benne az Úr, Ő formázza életét, személyiségét, s vezessen általa minél többeket
hozzá.
