Hiányod ma sem szokom meg.
Az értelem fagyos ujjaival
letörli könnyeim
kihűlt orcámról,
s józanító jégkristályként
tapad meg szemem tükrének fénylő üregében.
Némán kiálltok a téli csend
szitáló ködébe:
Hátha ott állsz valahol,
s meghallod,
s újra forrón átkarolsz, szerelmem!